Számteches osztályba jártam már a középsuliban is, majd a felsőoktatás is arról szólt csak számomra, hogy informatikus legyek. Olyan “közepesen alkalmazható” tudással jöttem ki az egyetemről, nem akarok hazudni. Se magamnak, se másnak, de a lényeg, hogy én a számítógép előtt nőttem fel, és mindennemű tanulmányaim csak ehhez kapcsolódtak. Bármi egyéb kicsit távol áll tőlem.
Úgy értem ezt továbbá, hogy egy szöget már nem lennék képes – kis túlzással – szintén beverni a falba, de tudom hogyan, milyen programmal lehet távolról, egy másik számítógépet vezérelni. Hát, nagyjából ennyi… Illetve ennyi VOLT, dióhéjban az életem. Mert mostanság változik. Ebben is el tudom ismerni, amit el kell, de azt is, hogy nem kéne ennyiben hagyni… Ezek a “hagyományos” dolgok, a kétkezi munkák mindenki számára elvégezhetők ugyanis, és erre tényleg csak mostanság ébredek rá. Mert ezekhez is, ugyanúgy ott a net: olvassuk el, ha akarjuk, hogyan kell fúrni, asztaloskodni, és rendeljünk olyan helyekről bármi hozzávalót ezekhez, mint a csavarholding.hu. Hamar elsajátíthatjuk tényleg a tudást, hogy mi fán terem a szendvicspanel rögzítés, és innen, amit linkeltem – illetve az előbb javasoltam – rendelni is könnyű bármit. Méghozzá nagyon könnyű. Az összes említett dologhoz, dacára, hogy ők a komolyabb felhasználók kedvencei is egyben. De jól ki van találva a rendszerük: onnan tudom – és azért említettem ezt a szendvicspanel rögzítést -, mert nemrég rá voltam egyszer kényszerülve ilyesmire. És a Csavar Holding ráébresztett, hogy nincs mitől aggódnom, megy ez, nem csak elméletben.
Mert tényleg nincs már nagy különbség: nagyban művelni a barkácsolást, illetve egészen kicsiben… Nem az van már manapság, hogy mindenki specializálódik egyetlen szakmára, és csak azt csinálja, hanem még a legprofibb helyek is (mint a csavarholding.hu) úgy néznek ki, hogy minden átlagfelhasználó kiigazodik rajta. Rávezetnek a menüelrendezéssel, a kulcsszavakkal, a felület logikus felépítésével és az almenük elágazásaival, hogy mindent a helyén találjunk. Ahol, olyan evidensen a helyén lévőnek tűnik. Ezt a feladatot kiválóan teljesítette a www.csavarholding.hu, de lássuk a többit.
Ha érdekel a szendvicspanel rögzítés, van itt mindenféle panelcsavar, szépen kategóriákba rendezve többszörösen, de kellemesen kommunikál is ez a cég, ha mégsem értenénk meg valamit élből. Mert persze túlzás nélkül, eszméletlen nagyszámú termékkategóriát találunk náluk. Többet, mint amit a csavarok címszó alatt feltételeznénk. Rögtön a főoldalon: “Vágó és csiszolókorong”. Gyémánt vágótárcsa kőhöz, többek között! Aztán ugyanitt, a főoldalon szembejőve láttam a munkavédelmi cuccokat. Ezen belül (is) számos alkategória van, nem csak olyanok, mint a kesztyűk, vagy védőszemüvegek, de van leesés elleni védelem névre hallgató kategória. Ez utóbbi egészen elkápráztatott. Vannak olyasmik itt, mint zuhanásgátlók, testhevederek, derékövek mindehhez, kötelek, a kellékek közt csatlakozók, ereszkedő és mászó eszközök. Ugye, hogy nem mindent itt kerestetek volna, ezen az oldalon? Talán már jó, ha tudjátok, hogy ez ilyen változatos webshop…
Festett csavarjaik, amikről sokat hallani tematikus oldalakon, szintén híresen jók. Ahogy írják, speciálisan kemény, rendkívüli módon tartós, tehát időtálló darabok. Ha nagyon “minőségellenőr” típusok vagytok, mondhatom, egészen jókat írnak róluk azok, akik próbáltak tőlük bármit. Ilyeneket, amit az imént említettem. Szóval a kényesség, ha vezetne bárkit, nagy eséllyel a csavarholding.hu-ra jut, ezáltal nem csinálhatunk rossz boltot, azt hiszem. Jó “outfittel” rendelkező shop továbbá (nem csak az elrendezés, de a színesség szempontjából), ami tényleg kedvet csinál a vásárláshoz. Kedvet olyanoknak is, akik azt hitték, ez a világ nem az övék. Pedig nem arról van szó – ilyen területen erről nem is lehet -, hogy lehetne ebből a forrásból indokolatlan vásárlásokat megejteni… Amit innen veszünk, bizonyára kell valamihez, mondjuk szendvicspanel rögzítéshez, esetemben, csak eddig nem hittük bent, magunkban, hogy ezeket mi meg tudjuk otthon csinálni. (Ha én meg tudtam, bárki meg tudja.)