Ha nem tudtok otthon magatoknak beüzemelni és tartósan működtetni egy “szervergépet”, amit bárhonnan mindig elértek a legfontosabb dolgaitok miatt, mindenképp ajánlott a szerverbérlés. És ne ódzkodjatok a hivatali ügyeitek otthoni intézésétől sem! Kevesebb lesz a tényleges papírmunka és több időtök marad. Tárolni pedig minden dokumentumot ajánlott a szerveren. Már rég vezetek egy táblázatot és nemsokára ugyanitt közzé fogom tenni egy teljes év összesítését, hogy mennyit spóroltam azzal, hogy mindent, mondjuk webkamera segítségével, a gép elől intéztem. Bizony, banki ügyeket is lehet így. Számlát nyitni legalábbis biztos tudtam…
Én is kíváncsi leszek a végső összesítésre, de már most látom, hogy napokban is mérhető a megtakarított idő, annak okán, hogy nem mentem el így sehová, a saját lábamon. Sehová otthonról. A diákmunka is olyan volt, hogy az albérletemből küldtem el az önéletrajzot, és a topiwork.hu-nak hála, rajtuk keresztül, rekord gyorsan ment végbe az önéletrajzom megfelelő céghez irányítása. Ők nagyszerű lehetőség ilyesmire. Otthonról végezhető munkákra is van egy kisebb gyűjtésük… Diákoknak őket ajánlom a sok, otthoni, netes-ügyintézős bevált dolog mellett, mert ők voltak a legjobb ötlet, ami csak eszembe jutott akkoriban, amikor dolgozni kezdtem. Szaktársak, egyéb, korábban már végzett egyetemista ismerősök is ajánlották őket, és hát nagyon nem bántam meg, hogy rájuk alapoztam.
Mérnöki tárgykörben, reálosoknak elképesztően sok opció van diákmunka lehetőségre. Persze, másmilyen irányzatnak is érdemes náluk próbálkoznia – mondjuk bölcsészeknek -, én sem azért csak a mérnöki dolgokat emelem ki, mert csakis az lenne a TopiWorknél, hanem csak azért, mert én azt a kínálatot böngésztem a legtöbbet. És ilyen területen is dolgoztam végül… (És dolgozom máig, mert ez a dolog – a diákmunka – megalapozta a karrieremet)
Mondjuk a valóban sok, mérnöki kategóriában kirívó mennyiségű lehetőség, álláshirdetés, mind arra mutat, ami a főoldalon is látható: ez a számszerűsítetten legvonzóbb terület, ahol ki tudnak ajánlani cégeknek minket, ha még tanulók vagyunk. Vagyis hát, a cégeket ajánlják első körben tulajdonképpen nekünk. Mert, ugyanis mi válogathatunk. A legfrekventáltabb kategória tehát a “Műszaki”, a website főoldalán. Ezt követik a “Fizikai”, a “Gazdasági” és egyebek… Nyári melót is találhattok, de tényleg vegyétek komolyan, amit mondtam: a karrieretek teljes megalapozásában ez egy valós opció lehet!
Nekiállhattok szűrhetni a dolgot a lakóhelyetek szerint is – ha mindegy a munka jellege, csak közel legyen -, majd az így felsoroltakból kiválaszthatjátok azt, ami nem igényel speciális “előtanulmányokat”, vagy pont olyasmit várnak el, ami nem áll távol tőletek. Mert ezt tanuljátok. Kiváló alkalom ez arra is, hogy leigazoltathassátok a szakmai gyakorlatot. Biztos tudjátok, hogy mondjuk egyetemen, ha még első évesek is vagytok, idővel lesz kötelező szakmai gyakorlat. Kiváló lehetőség ez tényleg arra, amit már harmadszorra említek: karrierlehetőség későbbre! A lényeg viszont mind fölött (mert én eredetileg az időtakarékosságról meséltem): mindent elintézhettek náluk is online! Kiválóak ebben is, akárcsak a jó kapcsolatépítésben cégekkel. És aztán az ideális körülmények kidolgozásában, ami mondjuk a foglalkoztatásotokat és a majdani fizetéseteket illeti. Ez egy sajátos konstrukció, ezért a cégeknek biztosan megéri a diákmunka. A TopiWorkkel nektek is meg fogja! Hát még otthonról…