Régen is hiba volt, hogy sokat kétkedtem. Kétkedtem abban, hogy elektronikus eszközökre helyeződik át életünk vezetése, fenntartása. Én voltam az, aki még az internettel kapcsolatban is szkeptikus voltam nagyon fiatalon. Aztán abban, hogy az elektromos autózásnak nagy jövője lesz. Most pedig mégis én vagyok az, aki távoli számítógép vezérlést használok, mindent online intézek már, otthoni szerverem van, ami mindig elérhető stb… Még az elektromos autón is gondolkodom, de minimum egy hibriden.
No, és mostanában annyi galiba van a gáz- és olajszállítás körül is a világban, hogy először a napelemek, majd az elektronikus fűtőrendszeres irányába kezdtem érdeklődni. Mindkét esetben a https://futesrendszerek.hu oldal volt a partnerem a tájékozódásban, és a kapcsolatot felvenni velük is gyerekjáték volt. Még mindig nem határoztunk családilag ugyan egy konkrét dolog mellett – mert több megoldás is érdekel -, de biztos, hogy velük fogjuk felújíttatni a teljes fűtésrendszerünket, és szerintem száműzzük a gázhasználatot otthonról, amennyire csak lehet.
A https://futesrendszerek.hu-nál tényleg nagy volumenben is gondolkodnak és mindenről tájékoztatnak mindenkit. Nem csak a napelemről, mint technológiáról írnak le mindent, amit csak tudnunk kell a hazai használathoz, de a pályázatokról is sokat írnak. És arról, ami most a legérdekesebb a számunkra, hogy miért jó ötlet az elektromos fűtést otthoni napelemes rendszerrel összekötni. Azt írják, ez térülne meg a legjobban, ha erre váltana most bárki. Mi választhatunk, hogy hány kW kapacitású rendszert építtetnénk, és 8-10 éven belül visszahozza a legtöbb majd az árát. Természetesen lehetőség van mindenféle elektromos fogyasztásunkat fedeztetni saját napelemes, házi rendszerrel.
Az elektromos fűtesi lehetőségeken belül átnézhetjük a padlófűtés, a fűtőszőnyeg, az elektromos fűtőpanelek, radiátorok, konvektorok, az elektromos kandalló, elektromos kazán, vízmelegítő és bojler sajátosságait.
Valamint ott van még az infrafűtés, mint lehetőség, amiről szintén keveset tud az átlagember, de a https://futesrendszerek.hu a legjobb oldal, hogy felkészültté váljunk, és ha megérett bennünk az elhatározás, akkor ajánlatot kérjünk tőlük valamire.
Mondok egy példát is: ha elektromos padlófűtést szeretnénk, meg kell csak adnunk a fűtendő felületet négyzetméterben, a belmagasságot, a fűtendő helyiségek számát, kérnek tőlünk utóbbi tekintetében egy kisebb leírást is, hogy milyen helyiségekről van szó, és a személyes adatainkra kíváncsiak még. Ezt követően ők jelentkeznek.
A hőszivattyúról majdnem meg is feledkeztem, mint lehetőségről, de összességében úgy érzem, a fűtés jövője tényleg a https://futesrendszerek.hu oldalon körvonalazódik legjobban mindenki előtt. Csekkoljátok! És most, higgyétek el, hogy nagyon időszerű ezt tennetek, mert talán ezek az évek az utolsó nagy lehetőséget jelentik, mielőtt végleg bizonytalanságba fordul a gázra és olajra épülő világ mindenestül.