Hétfőn hajnali ötkor kapcsoltam rá az irodai gépemre a tanya konyhaasztaláról, mert kilencre kellett egy exportfájl, amit csak az a masina tudott legyártani. Két perc alatt bent voltam, elindítottam a folyamatot, aztán mentem ki a kutyát megetetni.
Ezt a fajta munkát nyáron szeretem a legjobban. A távoli asztal nem tudja, hogy én közben egy repedt betonlépcsőn ülök, kávéval a térdem mellett, és hogy a képernyő helyett a diófát nézem. Az a gép százhúsz kilométerre onnan pörög, csinálja a dolgát, és amikor visszaülök, ott a kész fájl.
Az évek alatt megszoktam, hogy a technikánál ez a természetes állapot: bekapcsolod, és megy. Nem alkudozol vele, nem hízelegsz neki, nem kell tízszer nekifutni.
Aznap délelőtt viszont pontosan ez a különbség vágott mellbe, amikor kimentem az udvarra.
A telek hátsó fele nagyjából hatezer négyzetméter, öreg gyümölcsössel, és a fűvel egy tizenegy éves benzinmotoros gép birkózott. Az utóbbi két nyáron már mindig ugyanaz a jelenet ismétlődött: szivató kihúz, berántás, semmi, berántás, semmi, kicsit várni, megint. Volt nap, amikor tizenöt perc ment el azzal, hogy egyáltalán eljussak a fű széléig. A vége mindig az lett, hogy inkább nem indítottam el, ha csak egy órám volt, mert az az óra nem volt elég a nekifutásra is.
Az utolsó nyáron már rendszert csináltam a nekifutásból. Este kihúztam a gyertyát, megnéztem, letöröltem, visszatettem, reggel meg úgy indultam neki, mintha ez valami rituálé lenne. A szomszéd egyszer átszólt a kerítésen, hogy vegyek inkább egy motorfűrészt, mert azzal legalább hallja, hogy dolgozom. Vicc volt, de fájt benne az igazság: a nyaram jelentős része azzal telt, hogy egy gépet próbáltam meggyőzni.
Egy kertészeti Facebook-csoportban írtam le a történetet, és ott javasolták, hogy nézzem meg a Péter Láncfűrész kínálatát, mert ott a kategóriákhoz gépészeti leírás is tartozik. Én addig azt hittem, hogy a fűnyíró traktor indítása egyszerűen ilyen, és ezt kell tudomásul venni egy tizenegy éves gépnél.
Nem ilyen. A fűnyíró traktor indítása körüli nyűg az akkumulátoros modelleknél a leírásuk szerint teljesen kiesik: nincs berántókötél, nincs szivató, és gyertyát sem kell cserélni. Ehhez jön, hogy a beszáradt üzemanyag nem tudja tönkretenni a karburátort a téli tárolás alatt, motorolajat és szűrőt sem kell cserélni, a villanymotor pedig azonnal leadja a maximális nyomatékot. Nálam ez a négy mondat írta át az egész kérdést.
A benzines oldalt sem hallgatták el. Ott a gyártói előírás szerint kell a motorolaj-, olajszűrő- és légszűrőcsere, a kések élezése, és aki ezt betartja, annál a hidegindítás sem lesz esemény. Az én gépemnél éppen ez maradt el évekig, tehát a hiba nem a gépből jött, hanem abból, ahogy bántam vele.
Az összevetést végül papíron csináltam meg, két oszlopban. Az egyik oldalra a benzines gép került az évi kétszeri szervizzel, a szezon eleji és végi teendőkkel, a tárolás előtti kiürítéssel. A másikra az akkumulátoros, ahol ezek a sorok egyszerűen nem léteznek. Nem az volt a meglepő, hogy melyik oldal a hosszabb, hanem az, hogy a rövidebbik mennyivel kevesebb bosszúságot jelent egy augusztusi hétvégén, amikor amúgy is harmincöt fok van az udvaron. A táblázat alján maradt egy üres sor, oda azt írtam, hogy mennyi idő megy el évente a puszta nekifutásokra, és amikor kiszámoltam, két teljes napot kaptam.
A rendelés menetét is átolvastam, mert szeretem előre tudni, mire számítsak. A gépeknél díjbekérő számla alapján 50-100 százalék előleg megy el, és ezután indul a beszerzés, a beüzemelés és a kiszállítás. Kérdés esetén a peterlancfuresz.hu oldalán megtalálható a telefonszámuk is, a tehát nem kell a leírásokból kitalálni mindent.
Azóta a hajnali munkakezdés nem áll meg az udvaron. Bekapcsolom a távoli gépet, aztán kimegyek, és a fűnyírás is ott folytatódik, ahol abbahagytam, nem ott, hogy megpróbálom egyáltalán elindítani. A Péter Láncfűrész leírásai után nem a gépet szidtam tovább, hanem megértettem, min múlik az egész.