Rendszergazdaként nagyon sok ember rákerül a kapcsolatba. Ez persze annak is köszönhető, hogy egy multi cégnél dolgozok, ahol nagyon sok emberrel kötnek össze, főleg most, hogy a home office miatt mindenki otthonról dolgozik, rengeteg probléma fel szokott merülni, amiket távvezérléssel kell megoldanom.
Nagyon élvezem a munkám során azt, hogy egy nap több emberrel is összekerülhetek, a probléma megoldása közben szoktunk váltani néhány szót, hogy könnyebben teljen az idő, ilyenkor mindig sikerül valakit találnom, akivel később akár személyesen is találkozhatunk, vagy kapok egy szuper programötletet a hétvégére, illetve legutóbb a szelfi géppel ismerkedhettem meg.
Zsoltnak már többször oldottam meg problémát a munkája során a számítógépén. A mostani alkalommal pedig, amikor megkérdeztem, hogy hogyan telt a hétvége, lelkesen mesélt egy rendezvényről, ahol kipróbálhatta a Selfie Gépet. El sem tudtam képzelni, hogy miről van szó, mi lehet az a Selfie Gép, így kértem, hogy ezt kicsit fejtse ki bővebben. Elmesélte, hogy a szelfi gép tulajdonképpen szinte olyan, mint hogyha egy komplex fotóstúdió lenne dobozba zárva. Ez azt jelenti, hogy ez a fotóbox tartalmaz egy tükörreflexes fényképezőgépet, egy vakut és egy nyomtatót. Miközben a fotókat elkészíti, már ki is nyomtatja, ráadásul a vakunak köszönhetően rosszabb fényviszonyok mellett is nagyon jó képeket lehet csinálni. Mondta, hogy a rendezvénynek ez volt a legnagyobb sztárja. Nagy sorban állás volt, mindenki szeretett volna fotózkodni a szelfi gép előtt.
A berendezés egyszerűen egy érintőképernyő segítségével elindítható, a visszaszámlálást látni a kijelzőn, és persze idő is van bőven beállni a fotófal elé és felvenni a legjobb pózokat. Szelfizni nem tudok, de egy ilyen géppel azt hiszem, még nekem is menne a szelfizés. Azt is mondta, hogy egy asztalon különféle vicces kellékek is ki voltak téve, így bárki magára rakhatott egy vicces szemüveget vagy bajuszt, ami még viccesebbé tette az egész fotózkodást. Ez azért nagyon jól hangzik, kipróbálnám én is!
Azt is megtudtam, hogy bizonyos időszakra lehet bérelni a szelfi gépet, és még azt is, hogy budapesti címre ingyenesen kiszállnak, vidéki cím esetén már van kiszállási díj, de ez is igen kedvező, majd pedig elküldte nekem a Selfie Gép weboldalának linkjét, ahol mindent is sikerült megtudnom erről a gépről és szolgáltatásról.